A matematika rejtélyes és izgalmas, tele kérdéssel és sejtéssel.
A matematika univerzális, a természet része.
A matematika tudományos és művészi egyszerre.
A matematika filozófia is.
A matematika hatalmas, senki nem képes birtokolni.
Logikus, egyértelmű, és a végtelent is nyitogatja.
De egy biztos:
A matematika szerethető! Ha jól közelítesz hozzá!
ÜDVÖZÖLLEK A MATEMATIKUSOK ARCKÉPCSARNOKÁBAN!
Ez a rendszer, mint a címe is mutatja, matematikusokról és matematikáról szól elsősorban a középiskolás diákok számára.
Elkészítésekor a középiskolai matematika tananyagból indultam ki. Kezdetben a normál érettségi követelménynek megfelelő anyagrészeket vettem elsősorban figyelembe.
A mostani fejlesztés során bekerültek a rendszerbe az emelt szintű tananyag (analízis, valószínűségszámítás) legfontosabb fogalmai és tételei. A matematika anyag kijelölése egyben meghatározta a matematikusok körét is.
Ugyanakkor több olyan fogalom és tétel is kidolgozásra került, ahol nincs nevesíthető kapcsolat valamely matematikussal.
A rendszer gerincét tehát 3 fő szál alkotja:
1. Az egyik a matematikusok életét mutatja be.
Matematikusok arcképcsarnoka
2. A másik a középiskolai tananyagban előforduló legfontosabb fogalmakat és tételeket tartalmazza.
Fogalmak és tételek
3. És összegyűjtöttem csupa érdekes és a fantáziát megmozgató információt, problémát a matematikáról, a matematikából.
Érdekességek a matematikából
Néhány szó a lassan 20 éves rendszer történetéről
Ez a rendszer 1999 és 2002 év között egy matek szakkörből született. Az eredeti cél az volt, hogy a matematikai fogalmakat és tételeket összekapcsoljuk a velük összefüggésbe hozható matematikussal illetve matematikusokkal.
A „Sulinet” kérése volt, hogy az akkor un. "zöld" könyv (Összefoglaló feladatgyűjtemény) első fejezete tükröződjön benne. A szövegszerkesztővel és egyenletszerkesztővel készült HTML alapú forrásanyagot egy volt tanítványom (Steinhöfer Gábor) öntötte tetszetős formába. Ezt a változatot a Szerzői Jogvédő Hivatalnál 2002.02.25.-én nyilvántartásba vetettem. (020225007T)
Az eredeti változat 2002 és 2005 között volt elérhető a Sulinet honlapján.
2005 után a Sulinet levette a rendszert az internetről, mivel ettől az évtől lépett életbe az új érettségi rendszer. Ekkor a rendszert módosítottam, eltávolítottam belőle a „zöld” könyv 1. fejezetére történő hivatkozásokat. Ez a rendszer 2005-től a Bethlen Gábor Gimnázium honlapján élt tovább.
2017 év őszén jutottam arra az elhatározásra, hogy vagy megszüntetem ezt a formailag már elavult rendszert vagy megpróbálom új alapokra helyezni. Végül is ez utóbbi történt. Időközben már az eszköztár is bővült. Az új eszközök (mint például a GeoGebra és a Graph) lehetőséget teremtettek egyszerűbb animációk beillesztésére. Legnagyobb örömömre leányom segített ahhoz, hogy a rendszert új alapokra (WordPress) lehessen helyezni.
Összeállította Hajnal István, nyugdíjas matematika tanár,
a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium volt tanára.
„A matematika egy igazi kihívás! 🙂 Megmutatja, hogy nem baj, ha nem megy minden olyan simán az elejétől fogva, ez így van rendjén. Hiszen ha konstans gyakorol, munkát tesz bele az ember és mellette nem fél hibázni, akkor ezekből tanulva egy idő után "kijön az eredmény" tokkal vonóval;). Köszönjük István bácsi, vidáman gondolok vissza a matek órákra! 🙂 ”