Trigonometria

A trigonometria fejlődésének, kialakulásának mozgató rugója a csillagászat és persze a közlekedés, a hajózás volt.

Az ókori görög csillagászat a babiloniaktól vett át nagyon sok mindent.

Elsőként kell megemlíteni Hipparkhosz ókori görög csillagászt és matematikust, akinek ezen a téren kifejtett tevékenységét Ptolemaiosz „Almageszt” című művéből ismerjük. Úttörő munkát végzett a gömbháromszögekkel kapcsolatban és a trigonometria területén is. Húrtáblázatot készített, amely a középponti szögeket és a hozzájuk tartozó húr hosszát tartalmazta. Az ő nevéhez kötik az első csillagkatalógus elkészítését.

Ptolemaiosz a teljes szöget, a kört 360 egyenlő részre osztotta, tehát mértékegységül a fokot használta. A róla elnevezett Ptolemaiosz tétel segítségével már rendelkezett egy, a szögösszeg, a szögkülönbség húrjainak kiszámítására alkalmas formulákkal, amelyek segítségével táblázatot is összeállított. Ezek a táblázatok a csillagászok nélkülözhetetlen segédeszköze lett.

Regiomontanus sok fordítása mellett legfontosabb eredeti műve az „Öt könyv mindenfajta háromszögekről” címet viseli, és 1464-ben készült, bár csak halála után 1533-ban jelent meg. Ez az a mű, amelynek révén a trigonometria különvált a csillagászattól, és a matematikán belüli szakterületté vált.

A szögfüggvényeket tetszőleges pozitív szögekre Viete értelmezte.

A trigonometria jelöléseit, mai alakját Euler adta meg. A középiskolai tananyagnak a trigonometriára vonatkozó része az „Introductio in analysin infinitorum” (Bevezetés a végtelenek analízisébe) című művében megtalálható, szinte alig van hozzátenni való ahhoz, amit ő alkotott.