Kürschák József

Matematikusként és pedagógusként is eredményes volt. Az ő nevét viseli  egy középiskolásoknak rendezett matematika verseny.

Kürshák József életéről

1864.03.14.-1933.03.26.

Budán született, 1881-ben kezdte meg tanulmányait a műegyetem tanárképző szakán. Itt figyelt fel rá Kőnig Gyula és az ő biztatására kezdte el matematikai kutatásait. Doktorátusát a budapesti tudományegyetemen szerezte meg. Ezután Rozsnyón, Debrecenben és Budapesten középiskolában tanított. 1891-ben a műegyetemre került, ahol 1904-ben nyilvános rendes tanár lett. 1916-1918 között az egyetem rektora volt. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett 1886-ban, 1914-ben pedig az akadémia rendes tagja lett.

Kürshák József matematikai munkásságáról

Munkásságáról: Jelentős eredményeket ért el a matematika különböző szakterületén, így a variációszámítás, az algebra és determinánselmélet, a geometriai szerkesztések és a differenciálegyenletek területén. Jelentős pedagógiai munkássága is. Számos matematikai tanterv elkészítésében vett rész. Támogatta és szervezte a matematikai tanulói versenyeket. Ezért a Bolyai János Matematikai Társulat az ő emlékére rendezi meg 1949 óta minden évben a Kürschák József emlékverseny-t.

A mellékelt ábrán a Kürschák-féle elrendezést láthatjuk.
Ez egy négyzet hézagmentes parkettázása 16 darab szabályos és 32 darab egyenlőszárú háromszög segítségével.
Forrás: KöMaL 2002/2. száma. (2002. február)

Print Friendly, PDF & Email

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.