Apollóniosz

Apollóniosz életéről:

Kr.e. 262-190.

Az alexandriai iskola nagy görög matematikusa és csillagásza. Alexandriában és a kisázsiai Pergában tanított.

 

 

 

 

Apollóniosz munkásságáról:

Fő műve a 8 kötetes Kónika, amely a kúpszeletek (ellipszis, parabola, hiperbola) sokáig legalaposabb tárgyalása. A kúpszeletek mai nevét is Apollóniosz adta. Eukleidész nyomdokain járva, elsők között kötötte ki, hogy szerkesztési feladatokhoz csak körző és vonalzó használható. (lásd euklideszi szerkesztés) Apollóniosznak állítólag sikerült megállapítania a π első négy tizedesét, de erről biztosat nem lehet tudni, mivel sok műve elveszett.

 

 

Az ő nevét őrzi az Apollóniosz kör, amely azon pontok halmaza (mértani helye) a síkban, amely pontoknak két adott ponttól való távolságainak aránya 1-től különböző állandó szám.

A koordináta rendszer alapgondolata már nála megtalálható. Ő azonban nehézkesen, egyetlen tengellyel és negatív számok nélkül dolgozott. Ez azonban nem is csoda, hiszen a negatív számok használata még 1800 évvel később Descartes korában (1600-as évek eleje) sem vált még általánossá. Műveit Regiomontanus fordította latinra a XV. században.

Print Friendly, PDF & Email

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.